Munkatársaink az Uránia mellett
Legyen saját optikusod!

Nagy Katalin látszerész
Kati immár 30 éve, 1995-ben végzett a látszerésziskolában. Mindig tudta, hogy olyasmit szeretne csinálni, amihez kell kézügyesség, és emellett már egészen fiatalon szeretett volna emberekkel foglalkozni. Gyorsan megtalálta azt, ami örömet okoz neki, beleszeretett a szakmába, és a mai napig élvezi minden percét.
Őszinte szenvedéllyel, szívvel-lélekkel viszonyul szakmájához. Büszkén vallja, hogy munkája végeredményeként hozzátesz valamit az emberek életéhez: visszakapják az éleslátás örömét és megtalálják a hozzájuk illő, divatos keretet, amelyet nap mint nap viselnek.
Kati a szakma minden részletét szereti, de talán legjobban a műhelymunkát, amelyekben „kétkezi munkája” is benne van – ráadásul sok speciális keret (is) készül a Novák Optikában (távcső-, prizma-, színtévesztőszemüvegek), amelyek készítésében nagy örömét leli.
Fontos értéknek tartja a kölcsönös megbecsülést mind a vásárlókkal, mind munkatársaival szemben, ugyanakkor ez olykor kihívást is jelent számára, hiszen sokszor közelebbről is részese a páciensek életének, így beleláthat (például anyagi, egészségi és lelki) gondjaikba, amelyekbe időnként kifejezetten beleéli magát.
Hobbija a puzzle-rakosgatás, kertészkedés, olvasás.
2020 óta dolgozik a Novák Optikában, a legelső pillanattól kezdve tudta, „ez az ő munkahelye”: a környezet, az emberek, az üzlet, a vezetőség. Fontosnak tartja a bizalmat, amit megkap, és büszke arra, hogy ilyen nagymúltú optikában dolgozhat. Sok kedvenc pillanatot élt meg itt, de talán kiemelkedik az eset, amikor dioptriás napszemüveget készített egy olyan vásárlónak, akinek sosem volt jó tapasztalata a napszemüvegek terén: a páciens végül a Novák Optikában elkészült szemüvegét vitte magával nyaralni, és Spanyolországból hívta fel Katit telefonon, mondván, hogy neki még soha életében ilyen szemüveget senki sem készített – fantasztikus élménye van vele és nagyon köszöni!